Alsósok a Normafán

Szeptember második hetében került sor iskolánkban az őszi tanulmányi kirándulásokra. Az erdő éve kapcsán a főváros határán található erdőbe látogattunk el. Az elsősök és másodikosok Normafától sétáltak az Anna-rétre, ahol a nagyszerű játékokon kívül egy felfedezőtúra is várta őket. A tanító nénik erdei állatok képeit rejtették el a ligetben, amit nagy izgalommal kutattak fel a kisdiákok. A másodikosok egy feladatlapon is próbára tehették ügyességüket, német nyelvi jártasságukat.
A harmadikosok és negyedikesek vonattal utaztak Budapestre, majd a Hűvösvölgyből induló
Gyermekvasúttal érkeztek a Szent Anna-réti játszótérre. Lehetőségük volt közös játékra, majd ezt követően csapatokban keresték az erdő élővilágát érintő kérdésekre a válaszokat. A magukkal hozott gyufás skatulyáik hamar megteltek kincsekkel. Sokan találtak szép követ, termést, falevelet, valami lilát, mohát, zuzmót és más erdei csodát.
A közös utazás és a közös játék során erősödött a kapcsolat a tanulók között. A napsütéses időben jó volt együtt lenni iskolánk „alsós” családjának, 240 tanuló vidámsága messzire elhallatszott.
Reméljük, ez a derű a tanév végéig megmarad!
Alsós munkaközösség

Scroll to Top
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola Biatorbágy
Adatvédelmi áttekintés

A testreszabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el a böngésző, és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A bal oldalon található menüpontokon keresztül személyre szabhatod a beállításokat.