Idén egy újabb projekttel bővült iskolánk amúgy sem szegényes repertoárja. A kezdeményezés célja az volt, hogy lehetőséget teremtsünk arra, hogy a diákok szabadon megfogalmazhassák tapasztalataikat, véleményüket, ötleteiket és javaslataikat az őket érintő iskolai kérdésekről.
Mi, tanítónénik, sokat gondolkodtunk azon, hogyan tudnánk ezt a kezdeményezést az alsó tagozatos korosztály számára is érthetővé, elérhetővé és élményszerűvé tenni. Keresgéltünk, ötleteltünk, míg végül a Pedagógusvilág egyik kiadványa adta a fő inspirációt a megvalósításhoz.
A gyermekek életkoruknak és képességeiknek megfelelően rajzokkal, néhány mondattal vagy akár egész fogalmazásokkal fejezhették ki gondolataikat, ötleteiket és véleményüket. A feladatot egy másik projektünkhöz is kapcsoltuk, közlekedési táblákba rajzolhatták bele, hogy mit tiltanának meg, illetve mit tennének kötelezővé az osztályukban vagy az iskolában.
Emellett minden gyermek kapott egy mosolygós és egy közömbös smilet is. Ezek segítségével értékelhették az iskola különböző helyszíneit, megmutatva, hol érzik magukat a legjobban, és mely területeken látnának szívesen változást.
Úgy tapasztaltuk, hogy a feladatok igazán inspirálóak voltak. Minden kisgyermek a maga módján, saját szintjén adott visszajelzést, és sokan közülük beszélgetést is kezdeményeztek arról, mitől lehetne az iskola számukra még komfortosabb, barátságosabb és vonzóbb hely.
Számunkra különösen fontos volt látni, hogy a gyermekeknek vannak gondolataik, ötleteik és javaslataik, amelyeket szívesen megosztanak velünk, ha ehhez megfelelő teret és lehetőséget kapnak.
Hiszünk abban, hogy a gyermekek véleményének meghallgatása nemcsak értékes visszajelzéseket ad számunkra, hanem azt is erősíti bennük, hogy ők is fontos szereplői az iskolai közösségnek, a hangjuk számít, és a véleményükkel ők is hozzájárulhatnak egy még szerethetőbb iskola megteremtéséhez.
Varga Monika





