Idén is megrendezésre került iskolánk hagyományos, nagy érdeklődésnek örvendő rendezvénye, az Őszünnep-kiállítás, amelynek középpontjában ezúttal a madárijesztők álltak.
Rengeteg ötletes, vidám és egyedi alkotás érkezett az egyéni pályázók részéről, de számos osztály is elkészítette saját közös madárijesztőjét. A színes, kreatív alkotások heteken keresztül vidámítják meg iskolánk földszinti folyosóját, igazi őszi hangulatot varázsolva a mindennapokba.
A kiállítás azonban jóval több, mint egy látványos őszi program. Fontos üzeneteket is közvetít, felhívja a figyelmet a hulladékok újrahasznosításának és újrafelhasználásának lehetőségeire, miközben kapcsolódik egy másik iskolai projektünkhöz, a betakarítás ünnepéhez is.
A kezdeményezésnek emellett jótékonysági szerepe is van. Évek óta a Jótékonysági Bálon kerülnek kalapács alá a kiállítás legötletesebb pályaművei, így az alkotások nemcsak örömet szereznek, hanem iskolánk fejlődését is támogatják.
Nagy öröm számunkra, hogy a kiállítás nemcsak saját diákjainkat szólítja meg: az óvodások is ellátogatnak hozzánk, hogy megcsodálják a szebbnél szebb madárijesztőket. Emellett a szülőknek is lehetőséget biztosítunk arra, hogy megtekintsék a gyermekek és családok kreativitását, lelkes munkáját.
Hálásan köszönjük minden lelkes alkotónak, hogy évről évre újabb és újabb csodákkal gazdagítják kiállításunkat, és időt, energiát, valamint anyagiakat nem sajnálva járulnak hozzá közösségünk értékeinek gyarapításához!
Büszkék vagyunk arra, hogy ez a hagyomány egyszerre teremt vidám őszi hangulatot, ösztönöz kreativitásra, erősíti az összetartozást, és egy jó ügyet is szolgál.
Varga Monika



