Az idei tanév zárásaként víz projektünk utolsó programjaként a helyi Madárleshez látogattunk el, ahol izgalmas kalandok és rengeteg felfedezés várt ránk. Segítőink, Loszman Anriett és Tüske Emil nagyon érdekes és szakszerű foglalkozást tartottak nekünk a vízi és vízparti élővilágról.
Már az elején sok érdekességet tudtunk meg, például azt, hogy régebben a tó helyén út vezetett, és hogy ma mely patakok táplálják ezt a kis vízi oázist. Ezután előkerültek a távcsövek, amelyek segítségével egészen közelről figyelhettük meg a madarakat. Igazi
természetbúvároknak érezhettük magunkat! Láttunk kakukkot, barna réti héját, ahogy a
fészkére le- és felszállt, valamint barátrécéket, fecskéket, szárcsákat és szürke gémet is. A
madármegfigyelés során szinte minden pillanatban történt valami érdekes.
Nemcsak az állatvilággal, hanem a növényekkel is megismerkedtünk. Megfigyeltük a sárga
nőszirmot, a sást, a nádat, a tyúkhúrt, a citromfüvet és a csalánt, de láttunk fűzfát, bodzát és
akácfát is. Igazi természetismereti kirándulás volt, ahol játékosan tanulhattunk a környezetünkről.
A program végén még ajándékot is kaptunk, egy különleges kártyajátékot, amelyben sokféle
madár szerepel, és rengeteg érdekes információt tudhatunk meg róluk. Hazafelé a Viabusszal
utaztunk vissza az iskolába, de egy kis kerülőt is tettünk, így megnézhettük a Pecatavat és az
Ürgehegyet is.
Ez a nap méltó lezárása volt az idei víz projektünknek. Köszönjük segítőinknek, hogy ennyi
élménnyel, új tudással és csodás emlékkel gazdagították a 2.a osztályt!
Varga Monika






