Élménybeszámoló a Víz Világnapjához kapcsolódó projektnapról

A víz világnapja

Március 22-én, a Víz Világnapján egy nagyon érdekes programon vettünk részt a 6. b-vel a Juhász Ferenc Művelődési Központban.

Rajtunk kívül más iskolákból még két osztály állt rajthoz a vetélkedőn, ahol összesen 8 állomás volt. Mindegyiken lehetett szerezni zsetonokat helyes válaszokkal, valamint jól teljesített feladatokkal.

Az első állomás a kertben volt, és mindenféle csapatépítő játékot játszottunk. Ezután megnéztünk egy képgalériát, ahol azon túl, hogy vizes képekhez kapcsolódtak feladatok, esőhangot is imitáltunk hangszerek segítségével. Eközben az osztály másik fele egy bonyolult szerkezettel vízcseppeket fotózott, ami szerintem nagyon érdekes volt. Ezután ki kellett találni, egyes szerveink hány százaléka víz, majd különböző üdítők cukortartalmát tippeltük meg, végül pedig kitöltöttünk egy kvízt.

Nekem személy szerint a fotózás tetszett a legjobban, mert a vízcseppből kialakult formát mindenki másnak látta.

Összességében nagyon tetszett ez a program, többek között azért, mert kimozdultunk az iskolából, és közben tanultunk is.

Horváth Hanga 6.b

Scroll to Top
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola Biatorbágy
Adatvédelmi áttekintés

A testreszabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el a böngésző, és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A bal oldalon található menüpontokon keresztül személyre szabhatod a beállításokat.