Zsámbékon járt a 3.a/b

Mozgalmas napot töltött el a harmadik évfolyam szeptember 12-én Zsámbékon. Első állomásunk a kitelepítési dombormű volt. Összehasonlítottuk a biatorbágyi emlékművel, megkerestük, ami mindkettőben közös. Ezután a Zárdakertben elfogyasztottuk a tízórainkat, majd felmentünk a Romtemplomhoz. A rövid ismertető után Zoli bácsi ejtett pár szót a kőfaragásról, illetve, elmondta, hogy mi a közös a bolt és a boltív szavainkban. A templomrom megtekintése után jutott idő egyéni felfedezésre, fogócskázásra, szaladgálásra is. Ezt követően a Művelődési házban Balázs Csilla várt minket, aki pár szóban bemutatta az intézményt. A hangulatos belső udvarban elfogyasztottuk az ebédünket, illetve ellátogattunk a Szent Vendel domborművével díszített sváb parasztházhoz, a Tájházhoz. Az állandó kiállítás megtekintése után egy izgalmas, interaktív program várta a gyerekeket. Öt kézzel festett szekrényben megbúvó történeteket fedezhettek fel a magyarországi németség életéből. A Tájházból a Fészek cukrászdát útba ejtve, fagylaltozva jutottunk el kirándulásunk utolsó állomásához, a Lámpamúzeuba. A számtalan lámpakülönlegesség megcsodálása után busszal indultunk vissza Biatorbágyra. Szép napunk volt!

Szilvi néni és Nóra néni

Scroll to Top
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola Biatorbágy
Adatvédelmi áttekintés

A testreszabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el a böngésző, és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A bal oldalon található menüpontokon keresztül személyre szabhatod a beállításokat.