1. nap

Indulás a hajnali órákban

Szeptember 11-én már senki nem tudott maradni. De miért lenne erre valaki is képes, mikor holnap indulunk Ausztriába! Vagyis ma. Mert ma már holnap van. 4:30- kor keltem, amit igazából nem így terveztem. Felkeltettem anyut, aki tájékoztatott arról, hogy még nincs 5:30. Persze utána már egyikünk sem tudott visszaaludni. 

 6 óra körül indultunk el a Ritsmann iskola elé, ahol még akkor kevesen voltak. Teltek a percek, a busz is bekanyarodott a sarkon, egyre csak érkeztek a kalandozók és lassacskán megkezdtük a buszba való bepakolást. Amikor már mindenki készen állt, 7:00-kor el kellett búcsúznunk imádott szüleinktől, felmenni a buszba és integetni nekik. (Ami számukra már nehezebb volt, mivel a sötétített üveg csak nekünk nyújtott tiszta kilátást.)

Az indulást követően mindenki elcsendesedett. A határon átérve a táj teljesen megváltozott. Egyre magasodó hegyek bukkantak fel, német boltok, feliratok, Bürgermeister választási plakátok és egyéb reklámanyagok váltak láthatóvá. Elsőként egy benzinkúton álltunk meg, ahol az első eurók gurultak a pénztárgépekbe.  Nem időztünk sokat, miután mindenki kivásárolta magát,a busz már tért is vissza az autópályára. 

Utunk vége felé leparkoltunk a ,,Stift Melk” nevezetű elbűvölő ( magyarul: Melki apátság) apátság parkolójában. Sétáltunk a kertjében és betekintettünk bizonyos termeibe.

Gosauhoz vészesen közel olyan szép hegyek látványában volt részünk, amiket még sosem láttunk. amikor pedig magába Gosauba érkeztünk és megtudtuk, hogy hol fogunk lakni…!  Hát az egy csoda volt!!!

2. nap

A jégbarlang és a Dachstein

Reggel, nagyon korán 6 órakor Ági néni ébresztette a társaságot. Felöltöztünk, reggeliztünk és buszra szálltunk. Amikor kiszálltunk, először még nem láttuk a Dachstein eget karcolgató havas csúcsait, de más magas hegyeket igen. Mindenkit izgatottság fogott el. A tanárok megvették a jegyeket a felvonóhoz, ami felvitt minket még magasabbra. Nagyon szép képeket készítettem róla, de mivel a telefonomat a buszon hagytam és az jelenleg, a napló írásának idején, Olaszországban van, ezért maximum később lenne rá lehetőségem. Hatalmas mélység, a fenyőerdők ölelése és a friss hegyi levegő: leírhatatlan érzés.

Először az ,,Eishöhle” barlangot (jégbarlangot) látogattuk meg. A grotta belsejét (nyilván nem mindenhol) több méter vastag jég borította, ami még a jégkorszakból maradt fent. Sajnos ez a jég lassacskán olvad és olvad. 

Miután a jégbarlanggal végeztünk indultunk a Dachsteinra. Még egy felvonó, még pár kilométerrel a világ felett. Felérve a személyes kedvencemre nyílt kilátás. Ezt a suliban is láthatta mindenki, mert okostáblán kivetítettél az itt készült képeinket.

Voltunk a Fünf Finger kilátónál is. A csúcsról láttuk Hallstattot is. 

Azt követően, hogy vissza értünk a buszhoz, kettő hosszú (most inkább) levonó után, Bad Ischl felé vettük az irányt, ahol osztrák tanulmányainkat kezdhettük meg. Kettő csoportra volt osztva az évfolyam, a sorrend véletlenszerű volt. Egy férfi és egy nő volt az oktatónk. Én a férfivel voltam egész végig, kivéve másnap de erről majd később. A tanárunkban az volt a jó, hogy természetesen nem tudott magyarul és Ági, Noémi és Vali néni pedig elhagyták az iskola területét amíg, 15-18-ig nem végzünk. Megértettük egymást és válaszolni is tudtunk. Mikor befejeződött az aznapi suli, sok-sok élménnyel visszatértünk a szállásra, ahol megvacsoráztunk, és 10-ig szabadon járkálhattunk a házban. Bár utána sem tértünk nyugovóra. Kijártunk titokban a másik osztály lányainak szobájába és titokban társasjátékoztunk. Persze az nem volt buli, amikor Noémi néni benyitott, hogy mi folyik itt. 

3. nap 

Salzburg

Reggel Ági néni szintén 6 óra körül ébresztett bennünket, hogy el tudjunk készülni, még mielőtt elmennénk reggelizni.  Miután már minden készen állt és mindenki, felpattantunk a buszra és elindultunk Salzburg irányába. Az út egy kicsit hosszú volt, kb.1-1,5 óra. Elmentünk a salzburgi dómhoz, ahol szép képek születtek.

Ezt követően eljutottunk a Mozart házba, ahol sok érdekes, a zeneszerzővel kapcsolatos dolog volt kiállítva. Például a parókája, gyermekkori zongorája és két tincs a barna hajából. Amint kiértünk az épületből, elengedtek minket húsz  percre, hogy végig kutassuk a boltok rejtelmeit. 

 Utána felvonóval mentünk egy takaros kastélyba, ahol volt egy óránk szabadon szétnézni, majd a Mirabellgarten felé  vettük az irányt, ahol ismét egy órát kaptunk szabadon nézelődni.    Ezen a napon nem voltunk iskolában, mert értekezlet volt tanároknak.

4. nap

Reggel minden úgy történt, ahogyan az már lenni szokott: Ági néni ébresztett minket, megreggeliztünk, felöltöztünk és buszra szálltunk. Elindultunk Hallstatt felé. Jegyvásárlás után felvonóznunk kellett  és egy nagyon meredek hegyen felsétálni. A kilátás nagyon szép volt.

 Egyszer aztán elértük a sóbánya bejáratát, ahova jönni szerettünk volna. Oda telefont nem akartam vinni, nehogy összetörjön. Egy fiatal férfi vezetett minket. Először egy hosszú úton mentünk, amíg el nem értük a hosszú facsúszdát. Lecsúsztunk, aztán gyalogoltunk tovább. Sok só, a bányában vetített film után szemben állhattunk a világ legidősebb falépcsőjével. Végül egy mókás kis vonatszerű járgánnyal kigurultunk a bányából. 

15 órára beértünk Bad Ischlbe, az iskolába. Ott kivételesen a tanárnőnő fordított ránk gondot. Besétáltunk a város szívébe. Kaptunk feladatokat. Be kellett mennünk a postára és megkérdezni, hogy mennyibe kerül egy egyszerű levelet feladni Magyarországra például.  Amikor újra az iskola falai között voltunk, visszaváltottunk az eredeti állásra. Mi voltunk a tanár úrral. Jól töltöttük az időt, leveleket írtunk az ottani diákoknak, hátha válaszolnak. Hagytunk elérhetőségeket is a papíron, ha van kedvük nekik is, tartsuk a kapcsolatot. Ez egy jó lehetőség lett volna nyelvgyakorlás szempontjából is. 18 órakor indultunk vissza Gosauba.  Vacsora és szabadfoglalkozás.

5. nap 

Hallstattban

Korai ébresztést kaptunk ismét. Öltözés, reggeli, majd mentünk a buszhoz. Megint Hallstatt felé kanyarodott a busz. Sétálgattunk. A város festőibb volt, mint ahogyan azt elképzeltem. Pici, nagyon pici, de megvolt a maga varázsa. Felsétáltunk egy temetőhöz, ahonnan rendkívüli volt a rálátás a sötétkéken fodrozó tóra és az azt körülölelő magas hegyekre. Bementünk a település templomába, ahol a hangsúly az arany dolgokon volt. Mellette található a ,,Beimhaus” , amit ki nem lehetett hagyni. Koponyák és combcsontok ezrei sorakoztak, esetenként több, mint 200 éves történelemmel a hátuk mögött. Amikor meghalt egy ember, és a végrendeletében rendelkezett arról, hogy itt helyezzék el az egyes részeit, akkor eltemették 10 évre, majd kiástáka csontjait, megtisztították, ráfestettek szimbólumokat, a halál és a születés évszámát és elhelyezték ebben a kis templomban. A legutóbbi koponya tulajdonosa egy aranyfogú néni, aki 1983-ban hunyt el.   Ezek után kaptunk körülbelül 45 percet, hogy az üzletsorokon vásároljunk, szétnézzünk. Mikor lejárt ez az idő, sietnünk kellett, mert hajózásra indultunk a tavon. Gyönyörű hegyeket szemlélhettünk meg még közelebbről. A levegő is nagyon tiszta és hűvös volt. Ezt követően Bad Ischlbe utaztunk, hogy ott kisvonatozáson vegyünk részt, és sétáljunk a kastélykertben.

6. nap

A Gosauseehez indultunk. Persze csak a reggeli és egyebek után.  A tó olyan szép volt! Semmi nem kárpótolhatott volna ha kihagyom! Gyönyörű kék, zöld és átlátszó víztükre volt, ebben a sorrendben váltakozó színei. 

A tó után réteseztünk a helyi vendéglőben, majd az utolsó tanítási napunkra mentünk.  A bácsi nagyon kedves volt, megkérte a diákjait, hogy írjanak nekünk leveleket. És írtak is. Mi is válaszoltunk nekik. Van, már felvette a kapcsolatot velünk.   Amint visszaértünk a szállásra, megvacsoráztunk és egy táborzáró ünnepséget tartottunk. Volt zene és tánc 11 óráig. Miután vége szakadt a partinak mindenki gyorsan elaludt.

7. nap

Utolsó nap

Szomorú. Mindennek vége van egyszer. Így történt ez a táborral is. Vége lett. Felkeltünk, összepakoltunk, megreggeliztünk. Utolsó perceinket töltöttük a szálláson és Gosauban is. Utoljára végignéztük a szobákat, nehogy itt hagyjunk valamit. Lassacskán el kellett szakadnunk a helytől. Ez lélekben szerintem mindenkinek nehezebb volt, mint látszatra. Szomorúan néztünk vissza, majd elhagytuk a kis falucskát. 

Útközben először egy benzinkúton álltunk meg, utána egy nagyobb bevásárló központban, ahol kaptunk 1 órát vásárolni. Én vettem egy egyszerűen olvasható német könyvet és finomságokat magamnak és a családom kis kedvencének.  Ezt követően már csak egyszer álltunk meg. Aztán egyszer csak hazaértünk. Rengeteg élménnyel és emlékkel. Köszönet  iskolánknak ezekért!!