Osztálykirándulás 8.b – Martonvásár

Idén ősszel Martonvásárra mentünk kirándulni.
Már az utazásunk is meglehetősen kalandosra sikeredett a vonatpótló buszok miatt, de szerencsére nem volt semmi gond, rendben odaértünk. Először az Óvodamúzeumot néztük meg, ahol a kiállításnak és a tárlatvezetőnek köszönhetően sok érdekes dolgot tudtunk meg az első óvodákról. Ezután a téren elfogyasztottuk a szendvicseinket, majd fagyiztunk egyet. A következő állomásunk az Agroverzum és a Beethoven Emlékmúzeum volt, ahol kaptunk egy óra szabadidőt, hogy mindent felfedezzünk. A múzeumlátogatások után jött a kedvenc részünk: a festői szépségű kastélyparkban métáztunk egy nagyot, majd bementünk a vadregényes szigetre számháborúzni.
Nagyon izgalmasan telt a múlt hét péntek, sok szép élménnyel lettünk gazdagabbak az osztálykirándulásnak
köszönhetően!
8.b osztály

„Kicsit azért izgultunk, hogy vajon felférünk-e a vonatpótló buszra. Miután megérkeztünk, már Betti néni is megnyugodhatott az utazás miatt.” (Marci, Márk, Timi)
„Jó volt, hogy egy városban ilyen sok programunk volt.” (Kinga és Cili)
„A méta nagyon jó volt. A számháború is jó lett volna, csak kevés idő maradt rá. … Amúgy a múzeumok is élvezhetőek voltak. A VR volt a legjobb rész a kiállítások közül.” (Hege, Balázs, Oli, Áron)
„Még kívülállóként is nagyon átéltem a játék izgalmait.” (Hege, akinek a karja éppen gipszben)
„Az Agroverzumban volt VR és tapintható bogarak. A Beethoven Múzeum mellett volt egy nagyon szép rét, egy nagy tó, és egy sziget, ahol métáztunk és számháborúztunk.” (Zsombi, Ati, Dani, Peti)

Varga Viola, Molnár Zsófia, Gerzsó Liliána, Dóka-Zala Bori

Scroll to Top
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola Biatorbágy
Adatvédelmi áttekintés

A testreszabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el a böngésző, és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A bal oldalon található menüpontokon keresztül személyre szabhatod a beállításokat.