KAPUTELEFON

Tisztelt Szülő!

Tájékoztatom, hogy iskolánk tanulóinak távozására délutánonként továbbra is a szülő által korábban benyújtott igény szerint 15 óra előtt egyénileg, 16 órakor, illetve 16.30 órakor a megszokott rendben, csoportosan kerülhet sor. A fokozott járványügyi készenlét miatt a napközi vezetője a téli időszak beálltával is a kapuig kíséri a tanulókat, ezért kérem Önt, hogy továbbra is a kerítésen kívül várakozzon! Az iskola kapuit tanítási idő alatt, valamint 15 óra után zárva tartjuk, így kérem, hogy amennyiben késve érkezik gyermekéért, illetve ha gyermeke az ügyeleten (16.30-17.30 között) várakozik Önre, úgy használja a Karinthy utcai bejáratnál elhelyezett kaputelefont! Hívását a portás fogadja. A hívást követően az ügyeletes nevelő útnak indítja gyermekét.

Kérem, hogy lehetősége szerint pontosan érkezzen gyermekéért, és a védett idősávban (15-16.30 óra között) hívásával ne zavarja a tanulók munkáját!

Köszönöm együttműködését!

Biatorbágy, 2020. október 30.

Üdvözlettel:  
      Rack Ferencné
igazgató sk.

                                                  

Scroll to Top
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola Biatorbágy
Adatvédelmi áttekintés

A testreszabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el a böngésző, és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A bal oldalon található menüpontokon keresztül személyre szabhatod a beállításokat.