Kajla tábor – Egy hét tele kalandokkal!

Idén is fantasztikus hangulatban zajlott utazós Kajla táborunk, ahol a gyerekek minden nap új helyeket fedezhettek fel, rengeteg élménnyel és közös kalanddal gazdagodtak.
Hétfőn a nagy nyári meleg sem szegte kedvünket, a Fővárosi Állat- és Növénykertben töltöttünk egy felejthetetlen napot. Körbejártuk a parkot, megcsodáltuk a különleges állatokat, részt vettünk egy látványetetetésen, majd az állatkerti buszról is bejártuk a kertet, miközben a sofőr bácsi érdekes történeteket mesélt az ott élő állatokról. Természetesen a hűsölésre, a játékra és egy kis pancsolásra is jutott idő, miközben elfogyasztottuk finom uzsonnánkat. A vonatozás mellett ezen a napon még a budapesti metrót is kipróbáltuk.
Kedden Tatára utaztunk, ahol az Esterházy-kastélyban időutazás várt ránk. A kastély felfedezése után korhű mintákkal díszített csempéket készítettünk, majd a kastélykert patakjánál játszottunk. Köveket gyűjtöttünk, tutajokat építettünk, és a természet közelségét élveztük. A napot egy hangulatos kisvonatos városnézés koronázta meg, amelynek köszönhetően még az állomásra sem kellett visszasétálnunk.
Szerdán Budapest egyik legizgalmasabb kiállítóhelyére, a Természettudományi Múzeumba látogattunk el. Addigra már igazi rutinos utazókká váltunk, magabiztosan közlekedtünk vonattal és metróval is.
Csütörtökön Székesfehérvárra kirándultunk. A Játékmúzeumban egy különleges, interaktív társasjáték segítségével elevenedett meg előttünk a Szegény Dzsoni és Árnika meséje. A program után a Koronás Parkban önfeledt játék és sok nevetés tette teljessé a napot.
Pénteken Győr felé vettük az irányt. A hosszabb vonatút után a Várkazamata Kőtárban izgalmas foglalkozáson vettünk részt, majd a Rába partján pihentünk, játszottunk és élveztük a nyári napsütést.
A tábor első napján mindenki megkapta saját Kajla-egyensapkáját, a hét során pedig számos apró ajándékkal – kitűzővel, kis dinóval, Kajla-figurával és természetesen egy finom fagyival – gazdagodtunk. Minden program és meglepetés a tábor vidám Kajla-hangulatát idézte.
Egy hét alatt rengeteget utaztunk, sok új helyet ismertünk meg, közösen játszottunk, alkottunk és számtalan élményt szereztünk.
Jövőre ismét útra kelünk – folytatjuk a Kajla-kalandokat!
Erika néni és Monika néni

Scroll to Top