Színházlátogatáson járt a 6.a osztály

A 6.a osztállyal a Budaörsi Latinovits Színház stúdiótermében tekintettük meg Az osztály vesztese című előadást. Utunk tömegközlekedéssel is kalandosra sikerült: bár a vonat késett, szerencsére így is időben megérkeztünk. A programra Koczor Viktória tanárnő kísért el bennünket.
A darab különlegessége, hogy mindössze három fiatal színész játszotta el valamennyi szerepet, több különböző karaktert és személyiséget megformálva. Az előadás nagyon tetszett a diákoknak, és pedagógusként engem is mélyen megérintett. Elgondolkodtató volt látni, mi minden játszódhat le a fiatalokban, miközben mi, felnőttek kívülről gyakran csak nagyon keveset érzékelünk ebből.
Osztályunkban szerencsére nincs jelen komoly bántalmazás, az előadás mégis rendkívül hasznos volt preventív szempontból. Fontos üzenete, hogy olykor még a legnépszerűbbnek és legmagabiztosabbnak látszó fiatal is lehet áldozat. Előfordulhat, hogy valaki inkább magára vállalja a bántalmazó szerepét, mintsem bevallja, hogy valójában őt is bántják.
Tartalmas, megrázó és gondolatébresztő színházi élménnyel gazdagodtunk. Köszönjük az előadást.
Pénteken drámapedagógiát tartanak még a darabról az iskolánkban a 4. órában.
Perjés Bálint

Scroll to Top
Adatvédelmi áttekintés

A testreszabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el a böngésző, és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A bal oldalon található menüpontokon keresztül személyre szabhatod a beállításokat.