Gimnáziumi tanulóink egy csoportja április 13-16 között a Jom há-Soá alkalmából megrendezett Nemzetközi Élet Menetén (March of the Living) vett részt Lengyelországban.
A megemlékezésre hétezer fiatal érkezett több mint 50 országból, így a négy nap az ismeretek
bővítése mellett egyben közösségi élmény is volt.
Az eseménysorozat egyik legmeghatóbb pillanata a krakkói Ice Congress Hallban tartott ünnepi koncert volt, ahol még az utolsó túlélők jelenlétében a zene erejével emlékeztek meg a
holokauszt hatmillió áldozatáról. A résztvevő diákok mind a béke nagyköveteként távoztak a
megemlékezésről.
Április 13-án csaknem tízezer emberrel – köztük a túlélőkkel – együtt tettük meg „Arbeit macht frei” feliratú kaputól indulva a három kilométeres utat Birkenauig.
Az esemény történelmi kontextusának megértéséhez Karakkó városa szolgált. Lelkes madrihunk vezetésével nem csak az egykori gettóba látogathattunk el, hanem egy teljes tanulmányi napot tölthettünk el Ausschwitz I. és Birkenau táborokban.
Az estéket peulával töltöttük, mely az új ismeretek feldolgozását, elmélyítését szolgálta.
A tanulmányi út a Dohány utcai zsinagóga kertjében tartott megemlékezéssel zárult. Meglepetésként ért minket, hogy a szervezők a zsinagóga kapuit is megnyitották számunkra.
Köszönjük az Élet Menete Alapítványnak a lehetőséget és a tartalmas programot!
Hajzukné Rack Noémi






