Író–rajzoló–olvasó találkozón láttuk vendégül Bosnyák Viktória írónőt és könyveinek illusztrátorát, Dudás Győzőt. A kellemes tavaszi délelőtt során három osztály vett részt a programon, akik már jól ismerték az írónő stílusát, hiszen korábban olvastak műveiből.
Rövid beszélgetést követően Bosnyák Viktória a Tik-tak című könyvéből olvasott fel egy részletet, amely nagy élményt jelentett a gyerekek számára. Ezt követően Dudás Győző látványos és kreatív rajzos bemutatója következett, a gyerekek két állat nevét mondták, amelyeket közös betűiknél „összenövesztettek”, ő pedig ezeket rajzolta meg. Így születtek meg a különleges lények, mint a maligátor, a csirkáf és a békakas.
A találkozó az új könyvtárban került megrendezésre, amelyet a gyerekek munkái díszítettek: a Mantyus című könyvhöz készült lapbookok, valamint A sirály a király szereplőinek papírfigurái tették még hangulatosabbá a teret.
A programot egy váratlan tűzriadó szakított meg, de szerencsére csak a kérdések maradtak el, amelyeket a vendégek később videóüzenetben fognak megválaszolni. A 2.a, 3.a és 3.b osztály tanulói így is egy tartalmas, élményekben gazdag és szórakoztató órát tölthettek el.
Varga Monika







