Az iskola véget ért a diákoknak, de a tanulás nem. A vakáció első napjaiban olyan tudást szereztek a tanulók, amellyel képesek lettek a szelek segítségével egyedül elvezetni egy vitorlás hajót. Mikor vasárnap délután megérkeztek a Tihanyi Hajós Egyletben és elmondtam nekik, hogy péntek délutánig megtanulnak majd vitorlázni nem hitték el. A 17 fős csapatból 3-an már próbálták a vitorlázást, de csak a szüleikkel. A többieknek teljesen új volt a helyzet. Mindenkinek az első bentlakásos tábora volt ez. A félelmek leküzdésében sokat segítettek Zoli bácsi, akihez mindig bizalommal fordulhattak és a Ritsmannos barátok. Első évfolyamtól a hetedik évfolyamig jöttek a résztvevők és mindenki jól érezte magát.
Első nap a szállás átvétele után a mentőmellény fontosságáról volt oktatás. Kipróbálták milyen benne úszni. Ezt követően a SUP-okkal ismerkedtünk meg. Megtanultak evezni, fordulni, állni rajta és különböző egyensúlyozási feladatokat próbáltak ki. Az étkezéseknél kész ételeket kaptunk, de a tálalás elpakolás a gyerekek feladata volt, ami sokaknak újdonság volt, de a végére jól belejöttek.
Második nap a reggeli tornával és az optimist hajók irányításával kezdődött. Először ketten hárman voltak egy hajóban. Egy ember kormánnyal irányította a hajót a másik meg evezett. Megtanulták a kormánnyal történő pumpálást (evezést) is. Ebédszünetben a horgászás fortélyaival ismerkedtek az érdeklődők. Délután a viharos szélben pedig törölköző segítségével repítették előre a hajókat.
Harmadik nap tanulták tovább a hajó részeit, mi hogyan működik, hogyan lehet felszerelni egy optimist vagy egy topper típusú vitorlás hajót. Megtanultak 5 fontos és hasznos csomót. A zivataros időjárásban egy nagy 10 tonnás hajóval mentünk ki vitorlázni. Mindenkinek kapott lehetőséget arra, hogy kezelje a vitorlákat és a kormányozza a hajót. A délutáni pedig már az optimist és a topper a félszelezést követően a vízen a fordulásokat és a félszelezést próbálták az ifjú kapitányok. Este kirándulás a komp-kikötőhöz, ami mellett egy nagy számháborút rendeztünk. Este már korábban sikerült az elalvás a fiataloknak.
Negyedik nap az egyre ügyesebb és okosabb kadétok már bóják között gyakorolták a negyed szelezést és a raumolást. Egyre több vitorlás kifejezést tanultak meg és egyre gyorsabban ment a vízreszállás és kisólyázás is. Nagyon ügyesen segítették egymást a fel és leszerelésben egyaránt kis tanári segítséggel. Este kisvasúttal felmentünk az apátsághoz. Kirándultunk és fagyiztunk a festői környezetben. Kipróbáltuk, hogy működik-e még a visszhang. Majd gyakoroltak még a Ki? Mit?Tudra.
Ötödik nap a reggeli tesióra után a krajcolással foglalkoztunk és a helyes vitorlabeálításokkal. A vízre 5 optimisttel 1 topperrel és egy motorossal mentünk ki. Előző naphoz hasonlóan ketté osztottuk a társaságot a fél csapat hajózott a másik fele pedig a strandolt és SUP-ozott. Egy óra elteltével pedig cserélt a csapat. Egy gyerek kb. 10 percet volt egy hajóban, majd átszállt a motorosba, ahol kapott pár jó tanácsot, majd cseréltük tovább egy másik hajóba. Így volt a leghatékonyabb a tanulás. A délutáni vitorlázást az erősödő szél miatt korábban abba kellett hagynunk az optimistekkel. A Topperrel még vitorlás versenyzőnk segítségével még tudtuk folytatni. A leglelkesebbek kipróbálhatták azt is milyen az mikor felborul egy svertes hajó és hogyan lehet azt gyorsan visszaállítani. Este tábortűzrakás és szalonnasütögetés volt. Közben sikerült többeknek is halat fogni. Majd a záró buli és a Ki? Mit? tudban mindenki bemutathatta mire képes a színpadon. Igazán szórakoztató és színvonalas műsorokat mutattak be a fiatalok.
Utolsó nap a reggeli átmozgatás és játék után szobarend és az ágyak lehúzatolása következett. Majd gyakorlás a délutáni bemutatóra, ahol a szülők megnézhették kinek hogy megy a fordulás hausolás, félszél, negyedszél és háromnegyed szelezés a bólyák kerülésével. A nagy izgalom ellenére a szülők tátott szájjal nézték, milyen ügyesen és jól manővereznek a kikötőben és állítják vitorláikat az ifjú kadétok. Nagyon büszke voltam rájuk, hogy ennyi mindent sikerült megtanítanom nekik a vakáció első hetében. Sok maradandó élményt szereztek rengeteget mozogtak a szabadban és még telefonozni sem maradt idejük (kedvük). 🙂
A Ritsmannos gyerekek olyan ügyesek voltak, ha részt vesznek még egy táborban, akkor nagy eséllyel kiválaszthatják őket a versenyző csapatba is, ahol még magasabb szinten lehet majd ezt a sportot űzni és még több élményben lesz részük.
Nagy álmom, hogy egyszer majd a Biatorbágyi tavakon is lehet majd vitorlázni és egyéb vízi sportot űzni!
Perjés Bálint
A tábor szervezője, oktatója, testnevelő tanár és vitorlás edző







